Andrej Tarkovszkij utolsó filmje egyszerre búcsúlevél és végrendelet. Személyes hangvételû búcsú a világtól, amelyben élt és alkotott, és amely a felszín rohadása miatt látszólag megérett a teljes pusztulásra. Hõsünk, Alexander viszont érzi a mélyben lapuló, örök értékeket, amelyek megmentésére az emberiség csak úgy kaphat esélyt, ha õ el tud jutni az áldozathozatal, a teljes lemondás vállalásáig. „Minden ajándék áldozat” - hangzik el a filmben, és ez már nem a búcsú, hanem a testamentum része. Tarkovszkij csak a vágás alatt tudta meg, hogy halálos beteg, de számára minden film ajándék és áldozat volt egyben. Állandó témái jelennek meg itt is, svédországi díszletbe helyezve, Bergman mûvésztársainak segítségével. Az emigráció alatti honvágy, az orosz rendezõ számára kiemelten fontos gyökerektõl való elszakadás miatti fájdalom az Áldozathozatal minden kockáján érzõdik, és teszi Tarkovszkij utolsó alkotását az egyik leghatásosabb mûvévé.