A Mole Antonellian Torino jelképe. A félhomályban úszó, labirintusszerû folyosóival, szûk csigalépcsõivel és a házak fölé nyúló, szédítõ magasságú tornyával tiszteletparancsoló látvány.

Martino ennek a varázslatos univerzumnak, a filmmûvészet monumentális szentélyének õrzõje. Szabad óráit is itt tölti - az épület egyik félreesõ zugában rendezte be búvóhelyét. Éjszakánként a csöndes, kietlenül kongó termek életre kelnek, mint a mesékben: az elátkozott palota megtelik élettel, Martino pedig bölcs királyként uralkodik népe, a némafilmek fekete-fehér szereplõi fölött.
Angelo egy piti tolvaj a külvárosból. Életének két dolog ad értelmet: az autók és a nõk - azok is ebben a sorrendben. Angelo egyébként Amanda fiúja. Amanda gyorséttermi fizetésébõl próbálja fenntartani magát. Keményen dolgozik, hogy megvalósíthassa tervét: átlagos életet szeretne élni távol attól a miliõtõl, amelyben egész eddig része volt.

Egy végzetes éjszakán, a rendõrség elõl menekülve, Amanda a múzeumban talál menedéket, ahol belebotlik Martinóba. Véletlen találkozásuk mindkettejük számára tartogat csodás pillanatokat, mint ahogy megrázó felfedezésekkel is szolgál. A fiú a magány hosszú évei után kénytelen beismerni magának, mennyire hiányzott neki a gyengédség, egy nõ társasága. A lányt pedig lenyûgözi a mûvészet és az ábrándozás ismeretlen világa.

Am egyszer csak betoppan az ördögi Angelo, és a három fiatal élete fenekestül felfordul...