1922. A halálos ágyán fekve Marcel Proust, fényképeit nézegetve, az életén mereng. A valós személyeket képzeletének szülötteivel elegyíti. Fokozatosan azonban a képzelet gyõz a valóság fölött. Életének legfõbb értelmét munkáinak valósága jelenti, amely most a szeme elõtt elevenedik meg. Könyveinek szereplõi, emlékeinek megtestesítõi úgy kelnek életre a világtól elzárt, Hamelin utcai bérház kicsi szobájának falán, mintha egy térhatású vetítésen lennénk. Gyerekkorának elveszett paradicsoma és életének boldog napjai váltakoznak a társasági és irodalmi élethez fûzõdõ újabb emlékekkel. A háború drámája a párizsi társadalmi élet egy szûk csoportjának szemszögébõl elemezve hatalmas és végtelen társadalmi komédiává alakul. A szétterülõ alkonyatban egy háború utáni társadalom körvonalai sejlenek fel a horizonton.