Rómában, pirkadatkor, amikor még mindenki alszik, egy ember már ébren van. Ez az ember Giulio Andreotti, akit a háború után hétszer választottak miniszterelnöknek Olaszországban.

A mindig nyugodt, ravasz és kifürkészhetelen Andreotti neve négy évtizede az erõ szinonímája Olaszországban. Vonzereje kétarcú személyiségében gyökerezik. Pszichológiailag annyira összetett figura, hogy az évek múlásával mindenki kíváncsivá válik rá.

Választási csatározások, terrorista támadások, rágalmazó vádak: mind-mind leperegnek róla. Mindig és minden idõben érinthetetlen és feddhetetlen. Úgy tûnik, Andreotti mindenen felül áll.

Egy dologban lehetünk csak biztosak: Andreotti fényét, az emberét, aki jobban ismeri a világ kerekének forgását és dolgainak alakulását, mint bármelyikünk, nehéz elhomályosítani.

"A valódi hatalomnak nincs szüksége fennhéjázásra, hosszú szakállra és harsány, csaholó hangra. A valódi erõ egyselyem szalaggal folyt meg: sármmal és intelligenciával" (Oriana Fallaci)