A Radnóti Színház több mint tíz éven át játszotta Gogol vígjátékát parádés szereposztással, kiváló színészekkel. Egy nõsülés története könnyfakasztó nevetéssel elmesélve.



Végsõ soron csak meg kell nõsülni az embernek – jelenti ki Ivan Kuzmics, Gogol komédiájának hõse, hosszas töprengés után. Igen, õ is tudja, hogy ez a boldogság záloga, a barátja is mondja neki (márpedig õ nõs ember!), a házasságszerzõ asszony is prezentálja a megfelelõ menyasszonyt, s lám, még négy másik kérõ is versenybe száll a lány kezéért: hogyne, mindenki nõsülni akar, mindenki boldog akar lenni.



Igen, de azért mégse lehet, hogy az ember csak úgy, megfontolatlanul fejest ugorjon egy házasságba, ez is nyilvánvaló, nem?



Így hát Iván Kuzmics lelkesül és visszakozik, rajong és kiábrándul, dönt és habozik, akar és nem akar. És a leendõ ara is: siratja ugyan a tovatûnõ leányéveket, de legszívesebben már az öt kérõbõl gyúrná össze majdani urát: az egyiknek a szeme alá odarakná a másiknak az orrát, a harmadiknak a vidám természetét, csak hogy ott álljon már elõtte a nagy Õ, és õ is boldog lehessen végre.



Ilyen szörnyû víg ez a komédia.



Feljegyezték, hogy amikor Gogol fölolvasta a Háztûznézõt, minden szerepet el is játszott, az utolsó mondathoz mindig csúfondáros grimaszt vágott és füttyentett egy nagyot. Mintha azt üzenné: Háztûznézõ, avagy ki fütyül a végén?