A film ihletõje egy Néró korában írt, de csak a XVII. században megtalált befejezetlen, félõrült vers, Petronius tollából. Akárcsak a költemény, Fellini filmje is õrült, töredezett, inkább érzelmeket és érzéseket közvetít, mint történetet, és akár a vers, a film is egy mondat közepén szakad félbe.

Olyan, mintha egy életre kelt freskót látnánk. Torz, morbid figurák szûnni nem akaró lakoma-orgiája, gátak nélkül folyik a bor, a kegyetlenkedés és a szex. Látszólag nem áll össze teljes történetté az érzéseket - többnyire félelmet és undort - közvetítõ töredéksor, de az mégis kiderül, hogy Fellini, az örök humanista mire akarta felhívni a figyelmünket: egy világra, ahol az emberi életnek nincs értéke, ahol nincs erkölcsi gát és megbánás. Ha rádöbennünk arra, hogy ez akár a mi világunk is lehetne, Fellini már elérte a célját.