- Hukkle..., hukkle..., hukkle..., - hallatszik a falucska utcáján. Egy öregúr üldögél a kispadon, a háza elõtt. Õ a mesélõ. - Hukkle - mondja az öreg. Csuklik. Teste kissé megemelkedik, mozdul alatta a korhadt pad: nyek. Hukkle, nyek..., hukkle, nyek..., - válaszolgatnak egymásnak.
A távolból lovas kocsi közeledik, a lovak patkójának dobogása egyre hangosabbá válik. - Tluk-tlik, tluk-tlik, hukkle, nyek...tluk-tlik, tluk-tlik, hukkle, nyek, már a részegen alvó hajtó horkolását is hallani: - Khrhoo...khrhoooo...ooo...
Belesimul a többi zajba, elemévé válik. Idilli életkép. Az emberi tevékenység hangjai tökéletes zenei rendben zajszimfóniává fejlõdnek. A négynegyedet az öreg mesélõ csuklásai mérik. Az apró zajokból történetecskék sejlenének föl, szintén bonyolult szövedékké állva össze, míg kimunkálják magukból az egyetlen történetet, a rejtett hibát a béke mögött, az emberi tragédiát.
A néni ebédet fõz - a hagymát vágja apró, kemény darabokra, ritmusban maradva; autó érkezik, szép, elegáns a városból, nagymamához unokákkal, tíz ajtócsapódás (négyet-négyet a kinyíló és bezáródó ajtó, kettõt a csomagtartó), és a lakásé még egyet; fiú az ablakot dobálja kõvel, szerelmesét akarja kicsalogatni; az öreg rendíthetetlenül csuklik; felvonulás a falu utcácskáján, mazsorettek és tûzoltózenekar lépked és játszik az öreg csuklásainak ütemére. Majd csönd.
A rejtett történet tragédiája a csúcspontjára ér, megtörténik a borzalom. Megérzi ezt a mindenség, és némaságba ágyazza a belõle született tettet: tehát csönd. Az öreg csodálkozik, nem akarja elhinni, hogy megszûnt a baja, amellyel megtanult már együtt élni. A faluban is megáll az élet, senki és semmi nem mozdul. - Hukkle...- bukik ki aztán az öreg száján - hukkle... - rázkódik össze a teste. Megint csuklik. Körülötte a faluban újra zajokat hallani: felébrednek a tyúkok, a bádoglemez veri az ablakot, a házakban takarítanak, motor zúg fel a távolban, újra rákezdenek a dolgok és személyek, hogy hangjukat hallassák, még intenzívebben mint az imént, szigorúan az öreg csuklásának üteméhez igazodva, míg az esõ meg nem ered, egy nagy mennydörgés mindent megszüntetõ hangjára, tapsnak tûnõ apró kopogásaival az aszfalton.