Kosár:

A kosár tartalma:
Összesen: 0 Ft.
Üdvözöljük webshopunkban! Bejelentkezés vagy regisztráció
PURCELL: ENGLAND, MY ENGLAND (DVD)
Tony Palmer's film of England, my England - The story of Henry Purcell (1995)

Formátum:Zenei DVD
Műfaj:Opera, Életrajzi, Zenés
Rendezte:Tony Palmer
Szereplők:Simon Callow, Michael Ball, Nina Young
Forgalmazó:Warner
Feliratok:Spanyol, Olasz, Német, Angol
Hang:Angol - PCM stereo
Képformátum:16:9 NTSC
Hossz:153 perc


3990 Ft.Raktáron
Használt


1995-ben Henry Purcell halálának 300. évfordulójára emlékezett az egész világ. Azaz emlékezett volna, ha tudják, miféle egyedülálló karrier szakadt félbe alig harminchat évesen a viharos XVII. század utolsó évtizedének közepén. Ám még maguk az angolok sem voltak igazán tisztában e veszteség nagyságával.

Henry Purcell jelentősége ugyanis legfeljebb Johann Sebastian Bachéhoz hasonlítható, hiszen mindkettejük minden egyes darabja remekmű, mindketten olyan komponisták, akik az elődeiktől eltanult technikákat egészen sajátos, újszerűen ismerős formákká gyúrták össze, hagyatékukat közvetlenül mégsem vette át senki.
Mindketten egyedül, megközelíthetetlen nagyságuk magányában állnak a zenetörténet parnasszusán.

Néhányan mégis megemlékeztek az 1695-ös esztendőről, közöttük a hatvanas évek „dühös nemzedékének” egyik szószólója, a nemzetközileg is elismert John Osborne, aki a Dühöngő ifjúság című drámájával írta be magát az irodalom történetébe.
Szerzőtársa pedig a filmvilágban semmivel sem kevésbé ismert Charles Wood, a döbbenetes erejű Iris forgatókönyv-írója volt, akinek zenerajongását egy Wagnerről készült tévésorozat mellet a Beatles Help! című filmje bizonyítja, melyet szintén forgatókönyv-íróként jegyez.

A történet kibontása az angol posztmodern jellegzetességeit mutatja. Purcell életét egy válságba került, másodvonalbeli drámaíró fedezi fel magának, miközben új darabjához olvas, kutat.
Az idősíkok nem csupán hirtelen váltanak a mából a múltba, hanem sokszor egymásra is csúsznak. A gyermek Purcell némelyik jelenetben saját művét hallgatja a színházban, ráadásul olyan műveket is, melyeket be sem mutattak nagyközönség előtt.
Viszont a történelmi hűség efféle szabad felfogása semmit sem von le a film értékéből, mivel a cselekmény így kerek, így fejezi ki Osborne és Wood, avagy az általuk megteremtett alak kiábrándultságát, az angol nemzeti identitástudat elvesztése feletti kesergését.

Korszakos zeneszerzőről, mestereit felülmúló lángészről lévén szó, emellett óhatatlanul felmerül a Peter Shaffer Amadeusával vonható párhuzam.
Ám Purcell halála nélkülözi azt a pátoszt, azt a magasztos drámaiságot, ami Mozart utolsó napjait oly megragadóvá, színpadra-filmre kívánkozóvá teszi. Itt inkább az angolokra oly jellemző, már-már nemzeti vonásnak tekinthető irónia dominál, hiszen Purcellt az a tüdőgyulladás vitte el, amit feleségének köszönhetett.
Frances ugyanis (a legenda szerint) egy esős novemberi éjszakán kizárta tivornyázó férjét.

A sors különösen kegyetlen fintora, mintegy rossz ponyvákból vagy hollywoodi filmekből kölcsönzött csavar (és ez már nem puszta legenda), hogy az angolok legjelesebb zeneszerzője éppen Szent Cecília napjának, a zene angol ünnepének előestéjén tért jobblétre.

Velünk maradt – vagyis a film pontosan azt boncolgatja, tényleg velünk, vagy inkább az angolokkal maradt-e – Purcell senkiéhez sem hasonlítható muzsikája. Az igazi angol barokk.

Így a filmet akár úgy is tekinthetjük, mint ami nem John Osborne és Charles Wood drámájáról, s nem is Henry Purcell életéről, hanem Purcell muzsikájáról szól.
Ez a zene dominál szinte mindvégig, méghozzá olyannyira, hogy amikor John Eliot Gardiner és zenekarának tolmácsolásában megszólalnak a sajnos nem eléggé jól ismert dallamok, jószerével képtelenség a cselekményre figyelni.

Ennek ellenére nem hiányoznak a filmből a különösen megrendítő jelenetek, például amikor a himlőtől szenvedő Mária királynő haldoklását a temetésére írt zene kíséri, vagy amikor Benjamin Britten vezényli a Young Person’s Guide To The Orchestra című művét, melynek zárótételében a modernista fugato zaklatottságát Purcell – halálának évében írt – Abdelazer-szvitjének rondójából kölcsönzött fenséges téma oldja fel.

Ha John Osborne színdarabjait, ha a brit művészfilmeket, ha Henry Purcell csodás zenéjét kedveljük, egyaránt érdemes megnézni az England, My England című filmet. Garantáltan nem csalódhatunk.